Energiaflotta - Bővebb tájékoztató

Miért fizetnek a kisebb cégek gyakran jelentősen többet az energiáért?

A hazai kis- és középvállalkozások többsége nem rendelkezik sem idővel, sem szakértelemmel ahhoz, hogy aktívan foglalkozzon energiabeszerzéssel. Az energiapiac gyorsan változik, az ajánlatok sokszor nehezen átláthatók, a tárgyalások pedig idő- és erőforrásigényesek. Ennek következménye, hogy sok cég egyszerűen "ráhagyja" magát az aktuális energiaszolgáltatóra vagy kereskedőre, és elfogadja azt az árat, amit felkínálnak neki – még akkor is, ha az jóval a piaci ár felett van.

Az alábbiak közül melyik egy energiaszolgáltató és/vagy energiakereskedő neve?

Többet is megjelölhet.

0 / 0

A listában az összes felsorolt elem egy energiaszolgáltató/energiakereskedő neve volt.

Az emberek általában 5-7 energiakereskedő nevét szokták ismerni, a többi szereplőről még nem is hallottak a piacon. Ez azért van így, mert a lakosság, illetve a kisebb és közepes energiafogyasztású cégek általában attól az energiakereskedőtől szokták vásárolni a villamosenergiát és a földgázt, aki a területükön a szolgáltató is. Sőt, a legtöbb vállalkozás nincs is tisztában azzal, hogy választhatnának másik energiakereskedőt, és ezzel jelentős megtakarítást érhetnének el. Egyedül nehéz lépést tartani a piaccal - de nem is kell egyedül csinálni.

Ezt a helyzetet az ismertebb nevű energiakereskedők ki is szokták használni, és az energiaév kezdetekor egy, a piacinál jelentősen magasabb árat ajánlanak fel a végfelhasználóknak.

A hétköznapokban kevésbé ismert energiakereskedők általában a nagyobb energiaigényű felhasználók felé szoktak nyitni, rendkívül versenyképes árakkal. Munkánk miatt mi több, mint 10 éves szoros kapcsolatot ápolunk az energiakereskedőkkel, így közvetlenül és gyorsan tudunk ajánlatot kérni a legkülönbözőbb igényekre.


Mit kínálunk az energiaflottában résztvevő ügyfeleinknek?

  • Kedvezőbb energiaárakat, mint az egyénileg elérhető árak.
  • Az adminisztrációs feladatok nagy részének átvállalását, hogy ügyfeleinknek a lehető legkevesebb időt kelljen az energiabeszerzéssel kapcsolatos feladatokkal tölteniük.
  • Érdekképviseletet az energiaszolgáltatókkal szemben. Olyan szerződéseket kötünk az energiaszolgáltatóval, ami az átlagos kiskereskedelmi energiaszerződésekkel szemben ügyfeleink érdekeit védik.
  • Szakmai szempontok szerint mérlegeljük, hogy a kisfogyasztású cégeknek mely energiaszolgáltatóval éri meg szerződést kötni, hogy a legkedvezőbb árú energiát kapják.
  • A szolgáltatásunk díja jelentősen alacsonyabb, mint az elérhető megtakarítás, és arányos az energiafogyasztással. Ennek köszönhetően a nagyon kicsi fogyasztással rendelkező cégeknek is megéri csatlakozni. Sőt, minél kisebb energiafogyasztású egy cég, arányaiban annál nagyobb kedvezményt kap a csatlakozással, mintha egyénileg szerződött volna. Nem kapunk jutalékot a szolgáltatóktól, így teljesen az ügyfeleink érdekeit szolgáljuk.
  • Tapasztalatainknak és nagyvállalati ügyfélkörünknek köszönhetően szoros kapcsolatban vagyunk az összes energiakereskedővel, így minden piaci lehetőséget áttekintünk.
  • Cégünknek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által elismert jogosultságai is bizonyítják, hogy az energetika területén széleskörű tapasztalattal rendelkezünk:
        ▻ MEKH energetikai auditori névjegyzéki jelölés: EASZ-139/2022
        ▻ MEKH energetikai szakreferensi névjegyzéki jelölés: ESZSZ-162/2022

Milyen összetevőktől függ a felhasználó által érzékelt energiaár, és melyeket tudjuk befolyásolni?

Az energiaszámla végösszege nem tisztán az elfogyasztott energiával arányos. Több tételből áll össze, melyeknek egy része fix, a többi viszont erősen függ attól, hogy mennyire megfontolt szerződést kötöttünk. Az energiakereskedőn kívül a hálózat-üzemeltetővel is számolnunk kell, akinek a hálózatát használjuk az energia továbbítására. A versenypiaci szerződések nagy részében a kereskedő és a hálózat-üzemeltető nem azonos, viszont az utóbbi villamosenergia esetén nem változtatható. Feléje fizeti a fogyasztó a rendszerhasználati díjat is. Az alábbiakban csoportokban összeszedjük külön azokat az összetevőket, melyek az energiakereskedő felé, és külön azokat a tételeket, melyek a hálózat-üzemeltető felé fizetendő összeget befolyásolják, és megbeszéljük, hogy melyik tételre lehet ráhatásunk.

ENERGIAKERESKEDŐi árat befolyásoló összetevők:

  • Tőzsdei energiaár: Mint sok más terméket, a villamosenergiát és a földgázt is tőzsdén kereskedik. Rövid távon ez a legváltozóbb összetevője a felhasználó által érzékelt energiaárnak, értéke napi szinten folyamatosan változik. Az energiakereskedőknek erre a részre van a legkisebb ráhatása. 2022-ben a tőzsdei energiaárak rendkívüli volatilis jellege miatt a végfelhasználói energiaár egységenként a többszöröse is lehetett attól függően, hogy az év mely időszakában történt meg a lekötés.
    Az aktuális tőzsdei energiaárak elérhetőségéről és típusairól a Gyakran Ismételt Kérdések között, ide kattintva talál bővebb információt.
    Erre az összetevőre nincs ráhatásunk.
  • EUR/HUF árfolyam: Mivel az energiatőzsdén az energiaárak [EUR/MWh] értékben vannak megadva, ezért a forintban kifejezett árat természetesen befolyásolja az euró forinthoz képesti árfolyama.
    Erre az összetevőre nincs ráhatásunk.
  • Kereskedői árrés vagy felár (spread): Az energiakereskedők a tőzsdei árra egy jelentős árrést tesznek rá, ami fedezi a költségeiket, a kitettségüket, beárazzák vele a kockázataikat, és természetesen benne van a kereskedő haszna is.
    A kereskedőket megversenyeztetjük több körben, aminek hatására jelentős engedményt szoktak adni az árrésükből. Tehát erre az összetevőre van ráhatásunk.
  • Kereskedői gyakorlat: Az adott kereskedő árrését erősen befolyásolja, hogy a különböző típusú szerződéseinél milyen kockázatokat vállal. A nagy, tőkeerős kereskedők általában saját maguk is lekötik az igényelt energiamennyiséget a szerződés megkötésekor. Ez csökkenti az árfolyamkockázatukat, cserébe nagy kitettségük keletkezik, aminek az elmaradt befektetői hasznát viszont elbukják. A kereskedők dönthetnek úgy, hogy a fogyasztóval megkötött szerződés ellenére ők még nem vásárolják meg azonnal a kívánt energiamennyiséget, hanem arra fogadnak, hogy később olcsóbban megvásárolhatják, vagy például az EUR/HUF árfolyam a nekik kedvező irányba mozdul el a jövőben. Az ezekhez hasonló, kereskedő által vállalt kockázatok is befolyásolják, hogy egy kereskedő mekkora árréssel dolgozik.
    Mi ismerjük a kereskedők általános viselkedését, és a piaci ismereteink miatt tudjuk azt is, hogy aktuálisan melyik kereskedő melyik stratégiát követi, így ennek figyelembevételével is tudunk választani a kereskedők közül. Tehát erre az összetevőre van ráhatásunk.
  • Lekötött energiamennyiség: Minél nagyobb energiamennyiséget vásárol valaki egyszerre, a kereskedők annál kisebb egységenkénti árral hajlandóak ezt eladni.
    Az Energiaflottának köszönhetően rajtunk keresztül összesen nagyobb mennyiségű energiát vásárolnak az ügyfeleink, így erre az összetevőre van ráhatásunk.
  • Toleranciasáv: A szerződések nagy részében a lekötött energiamennyiségen kívül egy toleranciasávot is meg szoktak határozni. Azaz a fogyasztónak nem muszáj pontosan a lekötött energiamennyiséget felhasználnia, hanem külön költség nélkül egy bizonyos mennyiséggel kevesebb vagy több energiát is felhasználhat. Ha a toleranciasávon kívül eső, kevesebb energiamennyiséget használ fel a fogyasztó, akkor egy előre meghatározott kompenzációt fizet a kereskedőnek, ha pedig a toleranciasávot felülről lépi át, akkor azt az energiát már magasabb áron kapja. Minél kisebb toleranciasávot vállal a fogyasztó, a kiszámíthatóság miatt az energiaár alacsonyabb lehet, viszont nagyobb az esélye, hogy a toleranciasávon kívülre kerülve kompenzációt kell fizetnie a kereskedő felé.
    Ha velünk köti meg a szerződését, akkor a felhasználás jellegét, illetve a historikus adatokat figyelembe véve törekedni fogunk arra, hogy a szerződése optimális toleranciasávval rendelkezzen. Erre az összetevőre is van ráhatásunk.
  • Lekötött kapacitás: A versenypiaci szerződéseknél a fogyasztónak sokszor előre meg kell vásárolnia egy lekötött kapacitásmennyiséget. Ez nem a felhasznált energiamennyiséget, hanem a pillanatnyilag maximálisan elérni kívánt energiacsúcsot jelenti. Ez egy havonta fizetendő fix összeg. A lekötött kapacitás értéke ritkán, előre meghatározott időpontokban és szabályok szerint módosítható. Ezért nem célszerű túl magas értéket meghatározni, mert így feleslegesen megnöveli az energiaszámlánkat, túl alacsony érték választása esetén viszont a kereskedő súlyos extra költségeket számol fel. A pillanatnyi csúcsértékeket a mérőórák általában 15 perces felosztásban vizsgálják. Ennek havi egyszeri átlépése estén is felszámolja a kereskedő a maximális felárat, így megfontolva kell kiválasztani az optimális értéket az energiaköltség minimálisan tartása érdekében, megvizsgálva a telephelyen lévő fogyasztó berendezések jellegét, illetve a használatuk során bekövetkező együttes maximális teljesítményfelvételt.
    Versenypiaci szerződések kötésekor erre is kiemelten figyelünk, hogy az ügyfélhez illő optimális kapacitásérték legyen lekötve, így erre az összetevőre van ráhatásunk.

HÁLÓZAT-ÜZEMELTETŐi árat befolyásoló összetevők:

  • Rendszerhasználati díjak (RHD): A hálózat használatáért fizetendő díjak, amelyek a villamosenergia-elosztás különböző szintjeit fedezik. Ezek hatóságilag szabályozott tételek, és minden fogyasztóra egységesen vonatkoznak, függetlenül attól, melyik kereskedőtől vásárolják az energiát. Tartalmazhatják például az átviteli díjat, elosztói díjat, csatlakozási díjat, mérési díjat, valamint a rendszerirányító felé fizetett tételeket is.
    Erre az összetevőre nincs ráhatásunk.
  • KÁT (Kötelező Átvételi Rendszer) díj: Ez a díj a megújuló energiaforrásokból, illetve kapcsolt energiatermelésből származó villamos energia támogatására szolgál. Minden felhasználó arányosan hozzájárul a megújuló energia termelésének finanszírozásához.
    Erre az összetevőre nincs ráhatásunk.
  • EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) díj: A végső fogyasztók is hozzájárulnak az energiahatékonysági célok eléréséhez. Az EKR díjat az energiakereskedők szedik be, de az elszámolás a hálózat-üzemeltetőhöz köthető. Ez a díj is beépül a végső árba, jellemzően egységnyi energiafogyasztás után fizetendő.
    Erre az összetevőre nincs ráhatásunk.
  • Teljesítménydíj: Bizonyos felhasználói kategóriák esetén – főként közép- és nagyfogyasztóknál – a hálózat-üzemeltető havonta teljesítménydíjat is felszámolhat, amely a maximális igénybevétel alapján kerül kiszámításra. A megfelelő méretezéssel, illetve fogyasztási profil módosításával itt is lehetőség lehet optimalizálásra.
    Megfelelő műszaki tervezéssel és tudatos fogyasztással korlátozott mértékben van ráhatásunk.

A fentiekből jól látszik, hogy bár az energiaszámla több, sokszor összetett és kívülről érkező tételből áll össze, a végső ár nem kizárólag adottság. Szakmai tapasztalattal, piaci ismeretekkel és körültekintő előkészítéssel jelentős költségmegtakarítás érhető el. A versenypiaci szerződéskötések során kiemelten fontos a megfelelő időzítés, a kereskedők közötti versenyeztetés, a pontos fogyasztási profil ismerete és az optimális szerződéses paraméterek kiválasztása.

Amennyiben az ügyfél nem egyedül próbálja értelmezni a piacot, hanem egy szakértő partnerrel dolgozik együtt, a számos változó és kockázati tényező helyett lehetőségek tárháza nyílik meg számára az energiaköltségek csökkentésére.


Az Energiaflotta szolgáltatás folyamata